#storytime - Átállás két alvásról egy alvásra

Mostantól, ha valami személyes tapasztalatot eseményt, történést osztok meg itt a blogon, ezt a storytime #-et fogom használni, mint a nagymenő influencerek az instán, TikTokon :D  csak az én történeteim nem lesznek annyira érdekesek vagy viccesek. Bár ki tudja, hátha lesz legalább egy olyan anyuka, aki ugyanebben a cipőben jár, mint mi, és jó lesz neki olvasni, hogy nincs egyedül :) 

Már második hete próbálgatjuk a napi két alvásról az egy alvásra átállást, nem akarom elkiabálni, de eddig úgy néz ki, hogy sikeresen. Nem is tudom igazán, hogy mi hozta el a változást, talán a kisfiam is most állt rá készen és én is kitartóbb voltam egy kicsit, mert nem akartam letenni az első ásításra. Persze eddig sem így volt, mindig néztük az ébrenléti ablakokat egy alkalmazás segítségével (mert minden másra odatudtam figyelni, csak arra nem, hogy kb. mennyi idő telik el 2 altatás között), és ha kezdett nyűgös lenni, csak megnéztem, hogy hol tartunk időben. Ha már alvásidő volt, akkor nem kezdtem el kajával kínálni, pláne, ha jól evett előtte, hanem inkább besötétítettem és elkezdtem az altatást*. Lehet, hogy emiatt hülyének néztek az ismerősök, családtagok, vagy legalábbis sokszor néztek ránk furán, ha elhangzott a férjem és köztem az " Indítottál alvást? vagy a "Leállítottad az alvást?" kérdés. De nekünk ez így sokkal könnyebb volt és nem is voltak olyan vészesek az altatások (vagy már ennyire megszépültek volna az emlékek?). Nem volt olyan, hogy valamikor egyszer csak beájult játék vagy evés közben. Lehet, hogy ez másnak nagyon vicces és lehet róla sztorizni, de a babának ez nem jó. Szerintem... 

Amikor múlthéten hétfőn később (majdnem 8 órakor) kelt, mint általában, úgy voltam vele, hogy üsse kavics, megpróbáljuk az egy alvást. Az eddigi ébrenléti ablakok szerint három, három és fél órákat volt ébren (nagy ritkán volt 4 is), és kb. egy/másfél órát aludt. Most már majdnem 11 óra lett volna, hogy le kell tennem aludni és emiatt már a délutáni alvása is csúszott volna, ezért előrébb hoztam az ebédet fél tizenkettőre, hogy utána tudjon menni aludni. Ami miatt még bele mertem fogni, az az volt, hogy úgy vettem észre, egész jól bírta az ébrenlétet, volt egy-két ásítás, de nem volt nyűgös, nem botladozott, mint általában. 

* Az altatás nálunk úgy néz ki, hogy besötétítek (redőnyök hiányában csak sötétítő függönnyel), odaadom neki a cumit (ha erre odafigyelünk, akkor csak alváshoz van nála) és már elég annyit mondani neki, hogy alvás/csicsi-baba és már megy is az ágyba. Kiválaszt egy mesekönyvet, ami az esetek 98,99%-ában Bogyó és Babóca. Pedig régebben megfogadtam, hogy ez a két "lény" be se teheti a labát a lakásba, a hideg is kirázott tőlük. Most pedig ott tartunk, hogy én jobban várom az esti mesét, mint ő, egészen megszerettem a csigafiú és a katicalány kalandjait, pedig még csak 2 könyvünk van itthon belőle :D 

A mese után még dúdolászok neki egy kicsit, majd elcsendesedek és kus...ban várom azt a bizonyos sóhajtást, ami azt jelzi, hogy a drágaság már az álmok mezején barangol (ezt is mire kitapasztaltuk, te jó ég, hányszor hagytam ott korábban, és ébredt meg, mert érezte, hogy már nem vagyok ott mellette. Hányszor, de hányszor... Ha megvan a sóhaj, akkor akár már ágyút is döngethetnek felette, olyan mélyen alszik). 

Na de visszatérve az egy alvásra. Az anyukás csoportokban és más fórumokon is láttam, hogy vannak, akiknek már 8-9 hónapos, de a többségnek kb. 1 éves korára stabilan átáll a gyerkőc, van, akinek magától és van, akinél besegít az anyuka. 

Én mindig bíztam a gyerkőcben, hogy tudja, érzi ő azt, ha váltani kell, így nem is erőltettük ezt az egészet. Voltak olyan éjszakák, hogy többször is megébredt, elsőre mindig ugyanabban az időintervallumban: éjjeli fél egy és egy óra között. Nem túlzok, minden éjjel megébredt ugyanekkor - azóta sem tudjuk ezt mire vélni, de már megszoktuk -, és ehhez jött mellé még néhány ébredés. Nem enni kért, hanem csak egy kis sétára volt igénye az apukájával... Éppen ezért bíztam/bízok benne, hogy ez az egy - vagy ahogy mások hívják: nagy - alvás meghozza számunkra a megváltást. Annyiból végülis szerencsésnek mondhatjuk magunkat (vagy tényleg ennyit számít az esti rutin pici kora óta), hogy nincsenek éjjeli partik, nincs olyan, hogy megébred és órákon keresztül fenn van és szórakoztatja magát, majd hajnalban kidől és alszik 9-10-ig is akár. 

Nos, ez sajnos még mindig nem változott, ugyanúgy megébred, és ugyanúgy sétálni kell vele :)) De azt mondják az okosok, hogy ez nem is megy egyről a kettőre (persze vannak szerencsések), akár hetek is kellenek ahhoz, hogy teljesen átálljon és átaludja az éjszakát. 

Mostmár a napi rutint is ehhez kell igazítani, ki kell találnom, hogy mivel tudom kitölteni ezeket a hosszabb (öt, öt és félórás) ébrenléti ablakokat, hogy ne menjünk egymás agyára. Pedig mindig is vártam ezt az időszakot, úgy gondoltam, hogy jobban tervezhetők így a napok, programok, és ebben van is igazság, csak most még nekem is tanulni kell ezt a helyzetet, most még jobban át kell gondolnom, hogy mi fér bele abba a két, két és fél órába, amíg ő alszik, és arra is jobban figyelnem kell, hogy a korai ebéd miatt időben neki kell kezdenem az ebédfőzésnek, ha nem akarok éhezők viadalát játszani... 

Egy előnyét viszont már meg is tapasztaltam, a héten egy vizsgálatra kellett vinnem a kisfiamat a kórházba, 10:40-re volt időpontunk. Míg idáig állandóan ment az "anyamatek" a fejemben - ezzel feküdtem, ezzel keltem -, hogy ha ekkor kel, akkor ekkor kell ennie, ennyi meg ennyi idő telik el a 2 étkezés között, ekkor meg ekkor kell neki aludnia, stb., most viszont tök nyugodt voltam, mert tudtam, hogy addigra túl leszünk a reggelin, ebédidőre már itthon leszünk, utána pedig tud is aludni. Ha pedig közben megéhezne, mindig van nálunk egy kis nasi. 

Szóval ja, úgy tűnik, hogy egy új időszámítás vette kezdetét nálunk, ráadásul pont úgy sikerült kialakítani a nagy alvás idejét, hogy szine egybe esik a bölcsi/ovi alvásidejével, így talán ha egyszer odakerülünk, hogy ott kell aludnia, nem lesz vele gondunk. Oh, én kis naív, ugye? :)